és a tangóharmonikás katonatisztet játssza: Rusz Márk Milán
Jelmezterv: Kovách Yvette Alida
Zenei vezető: Félix Györgyi
Súgó: Kabódi Szilvia
Az előadás –
az UMPA ZENEI ÜGYNÖKSÉG engedélyével játszható.
Szinopszis:
Magyar hadifogoly tiszt harmonikázik Novoszibirszktől északkeletre egy fából összetákolt ivóban. Oroszul feddi Tolsztoj népét a mértéktelen vodkaivás miatt. Az általa játszott dallamok átrepítik a hómezőkön át a Pesti Színházba ahol az általa szeretett színésznő játszik, meghajol, fürdik a fényben a rajongók ünneplését fogadja, miközben ő díszegyenruhájában a kulisszák mögött várja imádottját.
Kopott katonakabátban, viseletes fejkendőben érkezik egy Szombathely melletti fabódéba egy asszony. Fázik, megtört, kétségbeesett. Rágyújtana, de eldobja még a cigarettát is.
Elmondja magáról, hogy ő egy híres színpadi művész, ellentétben a kinézetével, akit megismernek az utcán és rajonganak érte. Szinte hihetetlenül hangzik egy hajléktalan benyomását keltő illetőtől, de amikor a kabátot és a fejkendőt levéve átváltozik dívává, megtörténik a csoda és megszületik a színházi miliő.
Kiderül, hogy a hölgy maga Karády Katalin aki itt várja az embercsempészt, aki átviszi majd a határon, többedmagával:
„ Soha nem akartam elmenni innen. Ez a hazám. Szívet cseréljen ki hazát cserél………Az egyik koncert közben felmászott hozzám a színpadra Makk Joli, a harmadikos elemista kisasszony. Olyan akarok lenni mint te.– Küldjél egy fényképet, hogy pontosan tudjam milyennek kell lennem. El lehet onnan menni, ahol ennyire szeretik az embert, ahol ennyire szeret Makk Joli?”
Karády Katalin miközben elénekli a korra legjellemzőbb, de nem a tőle leginkább megszokott dalokat, mély, emberi vallomásában felidézi a gyerekkorát és az atyai szigor mellett, beavat minket a Svájcban töltött iskolai évei szépségeibe, sőt a legelső színházi élményeibe.
