2026. április 26.
Molière „A képzelt betegének” rendhagyó élete A Budapesten, a Nemzeti Színház által április 10. és május 11. között megrendezett 13. MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) keretében a világ 43 színháza mellett a Belgrádi Nemzeti Színház is vendégszerepelt Molière A képzelt beteg című előadásával. Az előadás kulcsfontosságú részeiben azonban hiányzott a fordítás (felirat), ezért a magyar közönség egy része nem tudott úgy reagálni a produkcióra, ahogyan azt az alkotók várták. A képzelt beteg bemutatóját 2024 végén tartották Belgrádban. A rendező, Nikola Zavišić szerint az előadás Molière színész- és társulatvezetői alakjának egyik lehetséges értelmezését mutatja be. Megőrizték mindazt, ami az eredeti mű sajátja, különös tekintettel arra a műfajra, amelyet maga Molière honosított meg: a komédia-balettre. A látványvilág már a nézőtérre lépés pillanatában izgalmas: a háttérben elhelyezett tükrökben a közönség egyszerre látja a színészeket és önmagát. Ez azt az érzetet kelti, mintha a történet Versailles-ban játszódna, és közelebb hozza azt a pillanatot, amikor a színház és az előadás valósággá, majd tragédiává válik. A rendező és a dramaturg úgy vélték, hogy a darab egyszerű mai interpretációja önmagában nem lenne elég érdekes. A belgrádi alkotókkal az előadás után tartott beszélgetésen elhangzott, hogy a budapesti vendégjáték különös benyomást tett a rendezőre. Úgy érezte, mintha az előadás stilizációja és a közönség nem talált volna egymásra. Elmondása szerint céljuk az volt, hogy Molière történetét teljes egészében, az eredeti szerkezetnek megfelelően meséljék el: prológussal, pásztorjátékkal, közjátékokkal és intermezzókkal, mintha mindez egy néma szemlélőnek, XIV. Lajosnak szólna. „Az előadás befogadását jelentősen befolyásolta, hogy a dokumentarista részek valamilyen okból nem kaptak fordítást. Ezek dramaturgiai magyarázatok, lábjegyzetek voltak, amelyek segítettek volna megérteni Molière korának színházi működését, valamint a komédia-balett műfaját, amelyet Molière XIV. Lajos számára talált ki, hogy támogatást szerezzen az előadásaihoz. Itt rögtön felmerül az aktuális hatalommal való együttműködés kérdése is a művészi cél érdekében” – mondta a rendező. Szerinte különösen fontos lett volna megérteni, hogy a közjátékok során egy fiktív Molière-társulat negyedik előadását látjuk, mégpedig Molière halála előtti éjszakán. Az előadás végén dokumentarista anyag idézi fel azokat a pillanatokat, amelyek közvetlenül megelőzték a drámaíró halálát, miután negyedszer is eljátszotta A képzelt beteget. A komédia így fokozatosan tragédiába fordul, amely különleges kommunikációt alakít ki a közönséggel, szinte katarzist teremtve. Budapesten azonban ez a hatás sajnálatos módon elmaradt, mivel a dokumentarista részeket csak a szerb nézők kis csoportja érthette. „Molière tulajdonképpen önmagát írta bele a darabba – életének motívumai jól felismerhetők benne. Művei tele vannak intertextuális utalásokkal, és bizonyos távolságból önmagán is nevet. Az előadás is ezt a hullámot követte. Nincs értelmetlenebb annál, mint olyan dolgokat magyarázni, amelyek nem történtek meg, ugyanakkor éppen ebben rejlik a színház varázsa és ereje” – fogalmazott Zavišić a kerekasztal-beszélgetésen. Hozzátette, hogy az Argan testvérét, Béralde-ot kísérő balettbetétek lelki és szellemi felfrissülést hoznak, mielőtt a harmadik felvonás filozófiai vitájára sor kerülne. Béralde igyekszik kiszabadítani testvérét képzelt betegségéből; ezt jelképezi a tolószék is, amely nélkül Argan úgy hiszi, nem képes létezni, miközben időnként megfeledkezik róla, és komikusan sétálni kezd. A tolószékhez azért ragaszkodik, mert betegnek képzeli magát. Molière Béralde alakján keresztül azt üzeni, hogy egyszerűbb hagyni, hogy a dolgok elmúljanak, mint annyira átadni magunkat a betegség gondolatának, hogy az már inkább a lelket, mint a testet uralja. A közjátékokban a nézők bepillanthatnak a kulisszák mögé: látják a színészeket, a folyamatosan romló állapotú Molière-t, a stilizált mozgást, valamint a zenével és hanghatásokkal kísért jeleneteket. ⸻ A főszereplő tapasztalata A népszerű színész, Ivan Bosiljčić, aki a főszerepet alakítja, elmondta, hogy Nikola Zavišić rendezései általában több rétegből épülnek fel, és ebben az előadásban ehhez még egy további szint társul: a kulisszák mögötti világ. „Molière színészeiként létrehoztunk egy társulatot és egy sajátos játékmódot. Ez egy általunk kitalált commedia dell’arte-világ, olyan figurákkal, amelyek a darabban eredetileg nem léteznek. Ennek a stílusnak a lebontásán keresztül jutottunk el a dokumentarista intermezzókig, amelyek Molière betegségét és mindazt tükrözik, ami Argan fejében zajlik. Amikor ezt a két játékot összeillesztettük, megszületett személyes gondolatunk a művész színpadi haláláról, illetve a művész alkotás közbeni haláláról” – nyilatkozta Bosiljčić lapunknak.
